Másfél évtized. Ennyi idő telt el, amióta elkezdtük. Ennyi idő telt el, amióta Tusványos a szenvedélyünk. Ennyi ideje írjuk a történetekből a történelmet. 15 éve vettük át, mint Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – Tusványos szervezését, melyet a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvánnyal közösen valósítunk meg.

2008. XIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – Tusványos. Más kép. Másképp.

Más kép volt, mert új arculattal gazdagodtunk és másképp volt, mert bekerültünk a szervezők közé. Akkor éreztük azt, hogy eljött a mi időnk. Mondanám, hogy egy dolog van, ami örök, de igazából több van. Örök a tusványosi hangulat. Örök, hogy Tusványoson nincs hétfő. 2008 óta pedig a MIT is örök a főszervezők sorában.

Tusványos önmagában örök! A MIT életében, az én életemben és a te életedben is. Mert már hagyomány, hogy itt találkozunk régi ismerőseinkkel, és természetes, hogy itt szerzünk új barátokat, hiszen itt nő össze, ami összetartozik és így lesz egy a tábor. Itt tudunk szabadon vitázni és itt tudjuk torkunk szakadtából énekelni kedvenc előadóink dalát a koncerten, mert itt nyílt lapokkal lehetünk jelen. Itt esik a legjobban a frissen csapolt sör és itt bulizunk minden éjjel hajnalig. Azt hiszem, az ilyen helyet nevezik a világ közepének.

Tusványos a biztos pont az életünkben. Kinek 15 éve, kinek 10 éve, kinek ahány éve jár vissza Tusnádfürdőre. Közösen ünnepeltük húsz esztendejének hatalmát, együtt koccintottunk a harmincadik évfordulóján is, és terveink szerint a következő kerek évfordulókat is közösen fogjuk megünnepelni, természetesen veled!

Tusványoson béke van, mert több, mint egy fesztivál! Egy békés életérzés, amelyet nem lehet átadni, hanem meg kell tapasztalni. Egy békés életérzés, amely átjárja a közel 250 szervezőt, az 1000 előadót és a 80 000 résztvevőt. Egy békés életérzés, mely minden generációnak szól.

Nem maradt más hátra, mint hogy biztosítsalak róla: itthon voltunk, vagyunk és leszünk Tusványoson!

 

A MITesek nevében,

Horváth Réka,

MIT elnök