November 25–27. között került megrendezésre Parajdon, az őszi MITup!, amelyen Magyari Zita-Emese tartott előadást és workshopot a résztvevőknek rendezvényszervezés témában.

A képzés két fő részre volt osztva. Az első része elméleti volt, ahol a rendezvényszervezés alapjaiba vezetett be az előadó. Elmondta, hogy mindenekelőtt a tervezés a legfontosabb, hiszen fel kell mérni előre egy rendezvény esetében, hogy milyen a célcsoport, mik az elvárások, milyen akadályokra számíthatnak a szervezők és milyen eredmény várnak a megrendezésre kerülő rendezvénytől. Miután az elméleti anyag leadásra került, a képzés második fele gyakorlatból állt. A résztvevőknek meg kellett tervezniük egy általuk kitalált rendezvényt az elképzeléstől egészen a legapróbb kivitelezési részletekig. Ez a része a képzésnek nagyon hasznosnak bizonyult, mert felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy milyen sok apró dologra kell odafigyelniük már az előszervezés során is.

A hétvége tartalmas és tanulságos volt mindenki számára, az elsajátított tudást mindenképp alkalmazni tudják majd a résztvevők a szervezeteinkben. A tagszervezetek vezetői fontosnak tartják, hogy a lehető legfelkészültebb utánpótlást képezzék ki, hogy a jövőben is hasonló kultúrteremtő munkát végezhessenek szervezeteink.

A képzés támogatója Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.