A MIT idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt. Az Erdély-szerte meghirdetett vetélkedőre olyan V-VIII. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik játékosan, a mesék világán keresztül szeretnének a közösségekről és családról tanulni, akik a hasonló korú gyerekekkel való ismerkedés, barátságkötés által szeretnék feltérképezni a világot. Az eddigi évektől eltérően ezek a csapatok nem véletlenszerűen alakulnak meg, a versenyzők előre összeállított csoporttal jelentkezhetnek a vetélkedőre.

A csapatok tagjai között kötelezően szerepelnie kell legalább egy ötödik osztályos tanulónak is. A bejelentkezési űrlap 2020. október 2-ig érhető el a következő linken:

https://akk.mitesek.net/regisztracio/

A tavalyi vetélkedőhöz hasonlóan, a környezettudatosság jegyében zajló elődöntők feladatsoraihoz a gyerekek a vetélkedő weboldalán férhetnek hozzá, a meséket is itt tesszük közzé, így egy számítógépről vagy akár okostelefonról is bármikor elérhetők lesznek. Az első három fordulón elért pontszámok összesítése után értesítjük azokat a csapatokat, melyek bejutást nyernek a 2020. november 21-én Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő MindentEldöntőre.

További információ a vetélkedő Facebook-oldalán, a MIT weboldalán, vagy Facebook-oldalán. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk a mit@mitesek.net e-mail címen, vagy a 0751 891 215 telefonszámon.

Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy amennyiben az aktuális járványügyi szabályozások nem teszik lehetővé a MindentEldöntő hagyományos módon való megtartását, a meghirdetett időpontban egy online térben zajló fordulóval helyettesítjük azt.

MIT – sajtóközlemény
Székelyudvarhely,
2020. szeptember 14.