A Magyari Ifjúsági Tanács (MIT) idén 12. alkalommal szervezi meg az Erdély szerte nagy sikernek örvendő Adj, király, katonát! ijfúsági vetélkedőt. Az elmúlt évtized során több tízezer diák és szervező tanár csatlakozott be a programba, tavaly például 60-nál is több település, illetve közel 3000 diák vett részt a vetélkedő különböző szakaszain.

 

A vetélkedő célja a fiatalok körében a család szerepének és a gyermekvállalás felelősségének hangsúlyozása, valamint egy egészséges nemzettudat kialakítása. Szervezetünk ugyanis meggyőződéssel vallja, hogy a magyar nemzet gyarapodása mindannyiunk közös ügye. A vetélkedő üzenetével ezen ügy vállasának fontosságát kívánja hirdetni.

A verseny a IV–VIII. osztályos tanulókat célozza meg. Az említett korosztály (10–15 évesek) képezi ugyanis azt a réteget, amely éppen a kamaszkor küszöbét jelenti, és gyermeki őszintességel szemléli a világot, nyitott arra, formálni és alakítani lehet ember-, világ- illetve jövőképét.

A korábbi évektől eltérően, idén a helyi szakaszokról továbbjutó diákok, automatikasan bejutnak a MindentEldöntőbe, hogy minél több résztvevő átélhesse az ottani fokozott hangulatot és élményt.

Az idei vetélkedő menete a következő képpen fog zajlani:

  1. Regisztráció a programra:

A feliratkozás 2018. szeptember 10-én indul és egy hétig (HATÁRIDŐ: 2018. szeptember 17.) lehet majd bejelentkezni az alábbi regisztrációs link kitöltésével és beküldésével:

https://mit21.typeform.com/to/m9R34O

A sikeres bejelentkezés után mindenkit levélben értesítünk a soron következő szervezési teendőkről.

  1. Mesefüzetek kézbevétele és a helyi szakaszok megszervezése OKTÓBER hónap folyamán.
  2. A továbbjutó diákok elkisérése a NOVEMBER 2-i MindentEldöntőre, Nagyenyedre.

A MIT munkatársai arra biztatnak minden régi és új szervezőt, tanárokat és civil szervezeti személyeket, hogy csatlalkozzanak az értékteremtő programunkhoz, és legyenek a 12. Adj, király, katonát! helyi szervezői.

További részletekért keressék fel honlapunkat (mitesek.net) vagy a program Facebook oldalát (https://www.facebook.com/adjkiralykatonat), illetve felmerülő kérdéseikre szívesen válaszolunk a mit@mitesek.net címen.