![]() |
|
Volt Keskeny Út a VII. EMI táborban
Az EMI tábor és a Keskeny Út ökumenikus fesztiválmisszió annyira összetartoznak, hogy elképzelhetetlen EMI tábor Keskeny út sátor nélkül. Ebben az évben is ott voltunk Gyergyóban az egyik talán legfiatalabb résztvevőkből álló csapatunkkal. A sátrat szerdán 13 órakor nyitottuk meg, majd rövidesen Bencze Zsuzsanna negyedéves unitárius teológiai hallgató tartott bemutatót a Protestáns Teológiai Intézetben való tevékenységekről illetve a teológusi életről. A napot élményszínházzal, gitárdélutánnal folytattuk, majd zsíros kenyér és tea mellett beszélgetéssel zártuk le. Csütörtökön reggel a csend beszél programunk után egy áhitaton vehettünk részt melyet Bencze Zsuzsanna tartott. Ezt követte Imre István Zoltán előadása, Értékes vagy!? címmel. A délutáni időszakot kézműves foglalkozással, agyagozással, bogozással, rajzolással, és festéssel töltöttük. Ezt követően filmet néztünk Good Will Hunting, majd a filmről és a nap témáról beszélgettünk arról, hogy Értékesek vagyunk és hogy ez miben áll, kinek kinek a saját véleménye szerint. Pénteken az áhitatot Bardócz Csaba Ikafalvi lelkész tartotta, a Keskeny Út fesztiválmissziós csapat vezetője, aki megemlékezett egyik társunkról, Nap Katiról, aki már az Úr országában szolgál, és onnan figyeli mindennapi tevékenykedésünket. Előadást hallgathattunk, Teremtés és/vagy evolúció témában Bartos Károly interaktív előadásában. A délutáni időszakban gitáron csendültek fel ismertebb és ismeretlenebb dalok, majd témába illő film következett Megint 17. A film után az elmaradhatatlan zsíros kenyér és üdítő is szerepet kaptak a beszélgetés során. A szombati nap előadása Terhesség vagy áldás címet viselte, a témát Szabó Erdős Erzsébet gyergyógyszentmiklósi pszichológus fejtette ki számunkra, egyrészt szakmai másrészt női szemszögből. Délutáni programunk élményszínház volt, a heti témával, Értékes vagy, majd filmnézés következett, Ikrek- Élet az anyaméhben címmel. Az ezt követő beszélgetés a testvérkapcsolatokról, a testvérek közötti viszonyról is szólt. Vasárnap reggel szentmisén vettünk részt, melyet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartott, a táborlakóknak. Egy kis pihenés után kézműves foglalkozás volt, újdonsággal a programban, gipszmaszkok is készültek, amíg az időjárás meg nem zavarta a tevékenységet, majd élményszínház és egy energia-levezető sátorzáró következett. Köszönetet mondunk a Bethlen Gábor Alapnak, Nap Kati szeretteinek és az EMI tábor szervezőinek, akik támogatták munkánkat. Vas Zsuzsanna
|
|
![]() |
|